„Hogy lehet ebből a mérhetetlen fájdalomból jövőt építeni?”

Megrendítő, elképesztően nehéz, ám a társadalmi gyógyuláshoz mégis nélkülözhetetlen beszélgetés zajlott tegnap este a Scruton Veres Pálné utcai közösségi terében.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából szervezett találkozón Hal Melinda klinikai szakpszichológus, Szalai Piroska munkaerő-piaci szakértő, Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója és Mezey András egyháztörténész beszélgettek a dehumanizáló marxista ideológia meg nem született áldozatairól.

A kommunizmus 40 éve alatt 4,4 millió honfitársunk nem születhetett meg, ők azok az áldozatok, akikről azóta sem esik szó a közbeszédben, miközben ma is hiányoznak fogyatkozó nemzetünkből, ahogy az ő meg nem született gyermekeik, unokáik is. Eközben szinte nincs olyan magyar család, amelyik valamilyen formában ne lenne érintettje a kérdének és ne hordozna fájdalmas sebeket. De vajon mihez kezdhet ezzel egy társadalom? Hogyan lehet a legnagyobb tapintat mellett, őszinteséggel és empátiával a gyógyulást segíteni és legfőképpen a jövő nemzedékek számára a tanulságokat levonni: életet tisztelő értékrendre, felelős szexualizásra nevelni és tudatosítani, hogy a megfogant élet kioltása nem múlik el nyomtalanul sem az egyének, sem egy társadalom szintjén.

Amint azt Hal Melinda kifejtette: az abortusz trauma. Mindig és megkerülhetetlenül. Akkor is, ha az anya a lehető legtudatosabban megy bele a folyamatba, idegrendszeri szinten traumatizálódik. Az abortuszon átesett nők nagy többsége viszont sajnos nem rendelkezik kellő alaposságú ismerettel sem a beavatkozással kapcsolatos, sem annak fizikai és lelki következményeivel kapcsolatban. E trauma pedig kihat a később vállalt gyermekekre is – hiszen ők már magzati korban képesek érzékelni édesanyjuk lelki rezdüléseit – és az egész családi életre.

Közel 4 és fél millió család. Az 1956. június 4-én szovjet mintára bevezetett abortuszliberalizáció nyomán hosszú éveken keresztül évi százezres, akár többszázezres (1969-ben 207.000) nagyságrendben fordultak a magyar lányok, asszonyok a művi abortusz eszközéhez, mintegy fogamzásgátló szerként, neutrális orvosi beavatkozásként tekintve a beavatkozásra.

Ahogy azt a pódiumbeszélgetésben Szalai Piroska elmondta, a legnagyobb és legkonzekvensebb visszaesést az abortuszok számában az eredményezte, amikor lecsökkent az úgynevezett szegénységi többletkockázata a családoknak a gyermekvállalás kapcsán. Ezt segítették a családtámogatási rendszerek, a GYES, a GYED, és ezért is üdvözlendő ma is a kormány nagyvonalú, sokféle személyes élethelyzetre jól adaptálható családpolitikája.

A statisztikai adatok egybevágtak Nacsa Lőrinc a KDNP országgyűlési képviselőjének köszöntőjében megfogalmazottakkal: „Mi a család és az élet pártján állunk, azért harcolunk, hogy a gyermekek megszülethessenek, biztonságban felnőhessenek.”

Mezey András egyháztörténész a múlt század derekán elinduló lejtmenet okait keresve azt fejtetegette, hogy Magyarországon az ‘50-es évek Ratkó-féle radikalitását (szigorú abortusztilalom, gyermektelenségi adó) követően a szovjet mintára történt abortusz-legalizációval – az 1920-as években jelent meg a Szovjetunióban a világon a legelső abortuszlegalizációs törvény – a társadalom „átesett a ló túloldalára”. ‘56-ban a vérbe folytott forradalom után a reményvesztettség lett úrrá a nemzeren, sokan érezték úgy, hogy az élet a továbbadásra ilyen körülmények között már nem érdemes. Úrrá lett egyfajta “minden mindegy” hangulat, mely a liberalizált abortusz felé terelte a társadalmat. A gulyáskommunizmus időszakában megroppant a társadalom gerince. Az emberek úgy érezhették, hogy „ennek a rendszernek még gyereket szülni sem érdemes”.

A beszélgetés moderátora, Máthé Zsuzsa az est zárásaképpen feltette a kérdést: Hogy lehet ebből a töménytelen mennyiségű fájdalomból jövőt építeni?

Hal Melinda válaszul közölte: kollektív traumafeldolgozásnak kell megtörténnie! Vissza kell hozni az értékorientált nevelést, és végre meg kéne érteni, hogy az anya saját teste felett önrendelkezési joga nem helyezhető a magzat élethez való joga elé. A kommunizmus alatti életellenes trendek ma a szélsőséges liberális „szabadság” égisze alatt bontanak zászlót ami – mint a szakértő mondta – egy pszichológiai, társadalmi tévút.