Ahol a gondoskodás szolgálat

2022. 11. 29.
ÍRTA: Európa Szívében Alapítvány

Mit lehet tudni a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóról?

Magyarországon jelenleg közel huszonháromezer gyermek nevelkedik gyermekvédelmi gondoskodásban. Ma már nem nagylétszámú intézetekben, hanem kisebb, szeretetteljes közösségbe: nevelőszülőkhöz, vagy lakásotthonokba kerülnek az után, hogy a vér szerinti családjukból kiemelték őket. Róluk állami, civil vagy egyházi fenntartású szolgáltatók gondoskodnak. Közülük a legnagyobb, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató. A Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő, országos hatáskörű gyermekvédelmi intézmény az ország 13 megyéjében mintegy 7 ezer gyermekről gondoskodik.

Ezt a feladatot szolgálatnak tekintjük. Szervezetünk hitvallása, hogy elsődlegesen a gyermekeket támogatjuk, alapvető célunk a nevelő-fejlesztő munkára koncentráló, közvetlen segítségadás. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük is azt a szakmai programot (Kothencz-féle ÁGOTA® Szenzitív Pedagogikoterápiás Módszer= KÁSZPEM®), amellyel a teljes, ellátási területen ugyanazt a magas színvonalú szolgáltatást nyújtjuk.

A módszert főigazgatónk, Kothencz János dolgozta ki, aki maga is állami gondozott volt, és Bács-Kiskun megyei otthonokban nőtt fel. Ma már gyermekvédelmi szakemberként szolgálja sorstársait. A Gyermekvédelmi Szolgáltató vezetőjeként egy olyan intézményrendszert igazgat, amely nem csupán feladatot lát el, hanem egy összetartó közösség is.

A KÁSZPEM programrendszer megvalósításáról önálló kompetenciával, működési felelősséggel bíró, szakmai divíziók gondoskodnak. Ezek a sportéletrend, az élménypedagógia, a gyógypedagógia, a környezetvédelem, a bűnmegelőzés és a pasztoráció divíziók, valamint a pszichológus csoport.

Számunkra a családját vesztett gyermek az első. A dolgunk az, hogy a neki legjobban megfelelő elhelyezést biztosítsuk, vagy nevelőszülőknél, vagy pedig lakásotthonban.

Nevelőszülőnek lenni pótolhatatlanul hasznos hivatás. Erre a nem könnyű, de nagyon szép pályára olyan emberek alkalmasak, akik bármilyen sorsú, életkorú gyermek befogadására készek.

A nevelőszülőnél élő gyermek esélyt kap, hogy újra megtapasztalhassa az őt megillető, szeretetteljes törődést. Ez az élmény meghatározó lehet számára egy olyan időszakban, amikor sajnálatos módon nélkülözni kénytelen a saját szüleit. Éppen ezért szükséges, hogy minél többen váljanak nevelőszülővé, mert általuk jóval több gyermek ismerheti meg milyen érzés az, ha szerető család veszi körül.

A feladatvállalásban a nevelőszülők nincsenek egyedül. Munkájukat tanácsadók segítik. Ha szükséges további szakembereket: pszichológust, gyógypedagógust, konduktort, logopédust biztosítunk. A gyerekek, sportolhatnak, különórákra járhatnak, rengeteg élményprogram várja őket egész éven át, ahová nevelőszüleik is velük tarthatnak.

#tegyunkjotezerrel